Idén az új pályázati lehetőségek témáját járták körbe a szakemberek.
Szerint az idősebb generáció meglévő tudását a fiatalok tudásával kombinálva közösen kell egy-egy döntést előzetesen elemezni a döntések következményeit figyelembe véve.
A pályázatokról szólva kiemelte, hogy a mindenre kiterjedően átgondolt, a gazdálkodást ismerő szakemberek bevonásával kell a kiírni a teljesítendő követelményeket. A pályázó gazdálkodók figyelmét pedig arra hívta fel, hogy ismerjék meg a pályázati követelményeket, az ellenőrzési rendszert, hogy minek kell megfelelni, és ha valaki nem tudja teljesíteni, akkor inkább döntsön úgy, hogy nem vállalja, mert a vállalhatatlan vállalása rengeteg munka, pénzkidobás, és a végül a támogatást vissza kell fizetni. Jakab István kiemelte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász szaktanácsadó hálózatának szerepét, akik mint mondta a gazdák közvetlen partnerei, hozzájuk fordulhatnak kérdéseikkel a gazdálkodók.
Jakab István szólt az EU zöld törekvéseiről, annak a gazdákat ellehetetlenítő követelményei ellen Európa-szerte zajlott gazdademonstrációkról. Mindennek eredményeként az Európai Bizottság megbízta a Strohmayer-bizottságot – mondta Jakab István, mely a problémák megoldásaként a gazdák a demonstrációk során megfogalmazottak megfontolását javasolja, valamint azt, hogy az elkövetkező időszakban a különböző szereplők között hidat kell építeni.
– idézte a Magosz elnöke a Bizottságot. Ugyanakkor Jakab István felhívta a figyelmet, hogy más területeken intenzív gazdálkodási formákat alkalmaznak, amikkel bizony versenyben kell tudni maradni. A zöldek irreális elvárásinak teljesítésével ellentétben a mezőgazdaságra lehetőségként tekintünk, mely egészséges élelmiszert állít elő, ami versenyképesen, a vidéki életet meghatározó módon tudja befolyásolni.
A fiatalok tudása, képessége megvan ahhoz, hogy az említett problémákat megoldják – hangsúlyozta Jakab István hozzátéve, hogy az erőforrásaink jobb kihasználása, csak akkor történhet meg, ha képesek vagyunk az új innovációt, az új eljárásokat, az új módszert behozni és alkalmazni. A kutatóintézetek feladata, hogy az adott fajtákat létrehozzák. Azért vannak a különböző technológiai rendszereket minősítő intézeteink, hogy ezeket az ajánlásokat a gazdák részére megfogalmazzák.
De az adott, jelenleg alkalmazott növényfajokon belül is olyan fajtákat kell nemesíteni, a legjobb módszerek alkalmazásával, ami képessé tesz bennünket arra, hogy versenyképesek maradjunk.
Azonban abból nem engedhetünk, hogy az európai uniós gazdáktól megkövetelt minőségi termesztéstechnológiát, termesztési körülményeket és termelési körülményeket az állattenyésztésben, mindezeket a behozott összes termék esetében az előállítási helyen kell kontrollálni és így szállhasson versenybe az EU piacán.
A pályázati támogatások kapcsán szólt arról az évek óta zajló vitáról, hogyan lehet a gazdaságátadás rendszerét kialakítani. Fontos szempont a folyamatban, hogy inkább az erőforrásokat lehessen koncentrálni a birtok darabolása nélkül, és lehetőség szerint legyen elegendő forrás ahhoz, hogy a fiatalok el tudjanak indulni, ehhez kapcsolódik a fiatal gazdák támogatási rendszere.
– részletezte Jakab István, a MAGOSZ elnöke. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a fiatal generáció kell, hogy megkapja az esélyt, kell, hogy a korszerű tudást alkalmazzák, kell, hogy bekapcsolódjanak az Unió gazdag közösségi vérkeringésébe, és kell, hogy minden körülmények között itthon is sikeresek legyenek – mondta Jakab István.
Nagy Viktor, az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság KAP Koordinációs Főosztályának osztályvezetője az elkövetkező időszaknak a támogatási struktúráját meghatározó KAP Stratégiai Tervet vette górcső alá. Elmondta, hogy az uniós források mellett jelentős mértékű hazai, úgynevezett társfinanszírozással, nemzeti kiegészítő finanszírozás áll rendelkezésre, és ez teszi lehetővé azt, hogy a teljes tervet vizsgálva 5300 milliárd forint áll rendelkezésre pályázati forrásként.
Az Agrárminisztérium KAP tematikus honlapján elérhető a pályázati menetrend, amelyben látható milyen sorrendben kívánják megjelentetni a pályázati felhívásokat. Első körben azok a típusú pályázati felhívások jelentek meg, amelyek többéves kötelezettségvállalási folytonosságot követelnek meg. A támogatásokat az ágazati igényekhez igazodó csomagrendszerben ütemezte a minisztérium. Előkészítés alatt áll a generációváltást támogató, valamint a gazdaságátadást és – átvételt pályázati csomag. A gazdaságátadási törvény és végrehajtási rendeletének a tárgyalása zajlik, ennek során szoros az együttműködés a minisztérium és azon szervezetek között, akik aktívan részt vesznek a jogszabály alakításban, azon cél érdekében, hogy a leírt jogszabályszöveg visszaköszönjön majd a pályázati felhívásban- ismertette az osztályvezető.
Az osztályvezető pályázati kiírásoknál kiemelte, hogy hosszabb idő áll rendelkezésre a felhívásokban szereplő követelmények megismerésére, jellemzően 90 nap, ezáltal a pályázók fel tudnak készülni és a szükséges hivatalos, vagy hatósági dokumentumokat, engedélyeket be tudják szerezni. Szaktanácsadók és pályázatírók segítségének igénybe vételével a pályázatokra való felkészülés fontosságára hívta fel a figyelmet Nagy Viktor. A pályázatokkal kapcsolatban részletesen tudnak tájékozódni a kap.gov.hu tematikus oldalon.
A kerekasztal-beszélgetésen Nagy Viktor osztályvezető, Szabó Endre, a Magyar Államkincstár igazgatója, Németh Bálint NAK pályázati szakértő, Göbölyös Károly, MAGOSZ Ifjú gazda, szaktanácsadó Bács-Kiskun vármegyei szaktanácsadó, Goda János szaktanácsadó vett részt és Szigeti Szabolcs Hajdú-Bihar vármegyei MAGOSZ Ifjú gazda moderálta beszélgetést. Kerekasztal-beszélgetés keretében az AKG és az ÖKO támogatás, valamint a Fiatal Gazda támogatás tapasztalatait vették gorcső alá a szakemberek. Egyebek mellett felhívták a figyelmet a pályázati felhívásokban szereplő feltételek megismerésének fontosságára. A meghívott szakértők azt javasolják, szaktanácsadók bevonásával a pályázati feltételek ismeretében döntsön mindenki, hogy vállalja-e, meg tud-e felelni a kiírásban szereplő kritériumoknak, mert csak akkor lesz sikeres és fenntartható a pályázat, ha azt alapos felkészülés előzte meg és reális vállalásokat tett a pályázó.